1%

Ha körbenézünk hazánkban, egyházunkban, gyülekezetünkben, valószínűleg nem kell nagyon győzködni egymást arról, hogy megújulásra van szükség. Az életújulás általában nem valami nagy gazdasági fellendülés, szerencsejátékkal nyert vagyon, vagy tárgyalások, rendeletek szigorú szabályok meghozatalának következménye. Viszont, Isten Szentlelkének adományaként, lelki megújulás megadhatja életünk átformálódását családunkban, gyülekezetünkben, egyházunkban, nemzetünkben. Ezt a megújulást Isten ajándékaként és megújult erővel végzett munkánk eredményeként aztán követheti akár erkölcsi, anyagi, gazdasági fellendülés, gyarapodás is. Emberi természetünkre vall, hogy szívesen várjuk el, kívánjuk mások megújulását, megjavulását, megváltozását, ettől reméljük saját helyzetünk jobbra fordulását is. Sokkal nagyobb azonban az ellenállás vagy tehetetlenség bennünk a saját személyes megújulásunkért való imádságban és fáradozásban. Legkedvesebb történeteim közé tartozik Francis Dorff irása, *A rabbi ajándéka*. Ha elolvastuk, ne mondjuk rögtön, hogy mi itt a Kőbányai Evangélikus Gyülekezetben nem egy szerzetesrend tagjai vagyunk, és nem kérünk tanácsot a bölcs rabbitól. Vágyom arra a lelkületre, ami ezeket a szerzeteseket hatalmába kerítette. Ennek érdekében hirdettük meg megújulási imádságos összejöveteleinket.

Van négy állandó imádságunk, amit együtt elmondunk, ezekből három az énekeskönyvünk végén található imádságos fejezetben is olvasható. Hogy a gyülekezet különböző zenei ízlésű vagy különböző korosztályhoz tartozó csoportjait is megszólíthassuk, az imádságok mellé vasárnapról vasárnapra hónaponkénti ismétlődésben más-más énekkincsből válogatunk. Az Evangélikus Énekeskönyv énekeiből, az ifjúsághoz közelebb álló Új énekekből, a taizéi közösség énekeiből, illetve régi magyar protestáns énekekből is, amelyeket még gyakorolnunk kell. Így a hónap négy vasárnap estéje más-más énekkincset hoz hozzánk közelebb. Az itt is közölt imádságok lehetővé teszik, hogy azok, akik nem tudnak eljönni közénk, akár otthon is bekapcsolódhassanak közös imádságunkba.
Isten segítsen bennünket!

Csepregi Gyula

Volt egy híres kolostor, amelyre nagyon nehéz napok szakadtak. Régebben a sok épületet mind megtöltötték a fiatal szerzetesek, és a hatalmas templomban csak úgy zengett az ének, de most teljesen elhagyatott volt. Az emberek nem jöttek ide, hogy az imádságból táplálékot nyerjenek. Csak egy maréknyi szerzetes csoszogott a folyosókon, és nehéz szívvel dicsérte Istent.

A kolostor melletti erdő szélén állt egy kunyhó, amelyet egy öreg rabbi épített. Időről időre eljött ide, hogy böjtöljön és imádkozzék. Soha senki nem beszélt vele, de amikor csak megjelent, a szerzetesek között híre szaladt: *A rabbi az erdőben sétál.* És amíg ott volt, a szerzetesek úgy érezték, hogy imádságos jelenléte erővel tölti el őket.

Egy nap az apát elhatározta, hogy felkeresi a rabbit, és kitárja előtte a szívét. A reggeli szentmise után el is indult az erdőbe. Amikor elérkezett a kunyhóhoz, látta, hogy a rabbi ott áll az ajtóban üdvözlésre tárt karral. Mintha már jó ideje várta volna az apátot. Megölelték egymást, mint két barát, akik régóta nem találkoztak. Aztán megálltak, és csak nézték egymást olyan széles mosollyal, hogy majdnem túlnyúlt az arcukon. Egy kis idő múltán a rabbi betessékelte az apátot. A szoba közepén egy faasztalon a nyitott Szentírás feküdt. Odaültek egy pillanatra, hogy a könyv jelenlétében legyenek. A rabbi sírva fakadt. Az apát sem tudta tartóztatni a könnyeit, a kezébe rejtette az arcát, és ő is sírni kezdett. Életében először a könnyeivel kitárta a szívét. A két férfi úgy ült ott, mint két elveszett gyermek, zokogásuk betöltötte a kunyhót, nedvesre sírták az asztalt is. Miután elapadtak a könnyeik és minden ismét csendes lett, a rabbi fölemelte a fejét. *Te és a testvéreid nehéz szívvel szolgáljátok Istent - mondta. - Azért jöttél, hogy tanítást kérjél tőlem. Adok neked tanítást, de csak egyszer ismételheted el. Miután elmondtad, soha senkinek sem szabad hangosan elmondania.*

A rabbi egyenesen az apát szemébe nézett és így szólt: *A Messiás köztetek van.* Egy darabig mindent csönd borított. Aztán megszólalt a rabbi: Most menned kell. Az apát szó nélkül távozott, nem nézett vissza.

Másnap reggel összehívta a szerzeteseit a káptalanterembe. Elmondta nekik, hogy tanítást kapott a rabbitól, aki az erdőben sétál, és hogy ezt a tanítást soha senki nem ismételheti el hangosan. Aztán egyenként testvéreire nézett, majd így szólt: *A rabbi azt mondta, hogy egyikünk a Messiás.* A szerzetesek meglepetten néztek. Mit jelenthet ez? - kérdezgették egymást. János testvér a Messiás? Vagy Máté atya? Esetleg Tamás testvér? Én vagyok a Messiás? Mit jelenthet ez?

Mindnyájan alaposan meg voltak zavarodva a rabbi tanításától. De soha senki nem mondta ki ismét.

Amint múltak a napok, a szerzetesek lassacskán megkülönböztetett tisztelettel kezelték egymást. Valami nemes, szívélyes és barátságos meghittség vette őket körül, amelyet nehéz lenne megfogalmazni, de lehetetlen volt nem észrevenni. Úgy éltek együtt, mint akik végre rátaláltak valamire. De úgy imádkozták együtt a Szentírást, mint akik folyton keresnek valamit. Az alkalmi látogatókat nagyon megfogta a szerzetesek élete. Nemsokára jöttek is közel- s távolról az emberek, hogy imádságukból táplálkozzanak, és újra fiatalok kérték, hadd lehessenek a közösség tagjai.

Azokban a napokban a rabbi már nem sétált az erdőben. Kunyhója romokban hevert. De az öreg szerzetesek, akik a rabbi tanítását a szívükben hordták, valahogy mégis úgy érezték, az ő imádságos jelenléte most is erővel tölti el őket.

Élő Isten! Jöjj, tedd lelkünket Lelked templomává.
Kereszteld meg tűzzel egész egyházadat, hogy
megszűnjön benne minden megoszlás, és úgy jelenjék meg
a világ előtt, mint igazságod oszlopa és alapja.
Add mindnyájunknak Szentlelked gyümölcseként
a testvéri szeretetet, az örömöt, a békét,
a türelmet, a jóakaratot, a hűséget.
Szentlelked szóljon szolgáid ajkával, amikor
igédet hirdetik itt és mindenütt.
Küldd el vigasztaló Szentlelkedet minden bajba
jutott embernek és a rosszakarat áldozatainak.
Őrizd meg gyűlölettől, háborútól a népeket és vezetőiket.
Teremts Lelked erejével egyetértést.
Szentlélek, élet Ura és forrása.
Bölcsesség és értelem Lelke.
Tanács és erő Lelke.
Tudás és kegyelem Lelke.
Az Úr félelmének Lelke.

*Taizéi imádság EÉ 734. old.*

Tekints reánk, Urunk, és légy velünk,
hogy mi is veled lehessünk.
Jöjj fényeddel, mert bennünk sok a sötétség.
Jöjj tanácsoddal, mert könnyen megtorpanunk.
Jöjj szépségeddel, mert olyan csúnyák és taszítók vagyunk sokszor.
Jöjj erőddel, hogy felegyenesedjünk.
Jöjj békéddel, hogy összhangra találjunk.
Jöjj jóságoddal, hogy bűneinkből hozzád meneküljünk.
Vedd el szívünk keménységét.
Egyesíts bennünket az imádságban.
Jézus nevében fordulunk hozzád,
mert általa megnyitottad előttünk az eget,
és bezártad mögöttünk a pokol kapuját.

*EÉ 736. old.*

Uram, ébreszd egyházadat,
és kezdd rajtam.
Uram, építsd gyülekezetedet,
és kezdd velem.
Uram, békességed örömhírét
juttasd el mindenütt a földön,
és kezdd nálam.
Uram, gyújtsd meg szereteted tüzét
minden szívben,
és kezdd bennem.

*Ázsiai keresztyének imádsága nyomán EÉ 737. old.*

Megváltóm, tégy engem békéd eszközévé:
úgy, hogy oda,
ahol gyűlölnek, szeretetet vigyek,
ahol sértegetnek, megbocsátást vigyek,
ahol civakodnak, egyetértést teremtsek,
ahol tévednek, rámutassak az igazságra,
ahol kételkednek, hitre segítsek,
ahol reménytelenség van, ott bizalmat ébresszek,
ahol sötétség van, a Te világosságodat teremtsem,
ahol bánat van, oda örömöt és vigasztalást vigyek.
De úgy, oh Mester, hogy
ne keressek vigasztalást,
hanem másokat vigasztaljak,
ne várjak megértést,
hanem másokat értsek meg,
ne kérjek szeretetet,
hanem másokat szeressek.
Mert az ember adván kap,
elveszítvén megtalál,
elfelejtvén kap bocsánatot
és meghalván támad fel az örök Életre.
Ámen