Elöljáróban
-2010 első felében, amikor a 20 éves Kőbányai Harangszó 60. számát veheti kezébe az olvasó, amikor 100 éves fennállását ünnepli gyülekezetünk, amikor 80 évvel ezelőtt
tették az első kapavágást a templom alapozásához, amikor a 20 esztendős oltszakadáti testvérgyülekezeti
kapcsolatunkat ünnepeljük, valami különös érzés fog el. Számok világában élünk, szeretjük a kerek évfordulókat, mert úgy érezzük, valami fontosnak vagyunk a részese, és kedveljük a statisztikákat is, mert úgy véljük, valami nagyon lényegeset tudhatunk belőle kiolvasni.
Választások előtt vagyunk, amikor a magyar
társadalom színe-java a számokra koncentrál, százalékok és arányok röpködnek a fejünk felett. A bizalmatlanság, az elégedetlenség, az örömtelenség áporodott levegőjét szinte vágni lehet. És érezzük lelkünkben és minden porcikánkon, hogy megpróbáló, nehéz időket élünk.
Böjt időszakában, a megtisztulásnak, a lelki nagytakarításnak kellene fókuszban állnia,
mégis a választások békétlenségét is éljük éppen. Nos, ebben a „zivataros”, érzelmileg ambivalens időben, olvasom egy napilap hasábján: „Hír az, amit valaki valahol szeretne eltitkolni” . Mélyen átjárt ez a mondat. Felkavart!
És mi van a mi örömhírünkkel, az evangéliummal? „Nem titkoljuk elég jól”- mondta egy kedves ismerősöm némi iróniával.
Azonban azt érzem, hogy nem tudtuk még eldönteni, hogy titkolni vagy hirdetni akarunk. Bármelyiket is választjuk, jól kell csinálni! Ahol titok van, oda fülelnek, ahol a talány, ott a figyelem központja.
Ahol hirdetik, ott pedig nyitott és hiteles emberekre van szükség! Olyanokra, akik élik is azt, ami a szívükön van. De nem titkolni, takargatni akarjuk a ránk bízott üzenetet. Misztériumot hirdetünk: Isten szeretetének talányát!
Ez a talány tereli egybe kőbányai történelmi felekezetek vezetőit és tagjait, ez a vonzás köti egybe az Pest belső kerületeinek gyülekezeteit, amikor közösen tenni akarnak, és szervezik a közös alkalmakat. Ez a titok vezérli gyülekezetünket, hogy lohjai, oltszakadáti, Dombóvár és környéki testvérgyülekezeteinkkel ápoljuk a kapcsolatot, amikor például közös táborokat
szervezzünk.
És végül Isten szeretetének titka késztet arra is, hogy megismerjük egymást. Hogy ismerje az egyik gyülekezeti tag a másikat! Mert így válhatunk közösséggé, ahol a jelen számít, nem a messzi múlt vagy a távoli jövő, ahol az „itt és most” varázslata él: mégpedig a béketeremtő, vigasztaló, elnéző és együttérző lelkület!
A Kőbányai Harangszó elődjében, az 1990-ben, 20 esztendővel ezelőtt megjelent Húsvéti
utak című gyülekezeti lapunkban találtam egy néhány soros hívogatót: „Zaklatott világunkban szükségünk van megállásra.
Életünk egyhangúságát megtöri az ünnep. Húsvét a feltámadás és az élet öröme, a keresztény ember számára a legnagyobb ünnep. Ünnepelni igazán közösségben lehet.
ERRE HÍVUNK MINDENKIT 1990 HÚSVÉTJÁN!”
Erre hívunk mindenkit 2010 húsvétján is!
Várva a találkozást, kívánok áldott, átélt, közösségben megtapasztalt ünnepet!
Az Úr feltámadt, az Úr valóban feltámadt!
Benkóczy Péter
Kapcsolódó oldalak:
Kőbányai Harangszó 60.száma 2010/1
